2012. március 18., vasárnap

Megölte magát, hogy Facebook-mémmé válhasson


Öngyilkosságot követett el egy tajvani diplomata, akinek már vagy 2 hete nem lájkoltak semmit a facebook üzenőfalán. Szerencsétlen az utolsó napokban már kiscicák képeit tette fel - mindhiába.

Rájött, hogy minden ismerőse felhőkről, ételekről és kiscicákról tesz fel képeket, és csak alsóközéposztálybeliek váltanak több karaktert egy FUCK-nál, JIMC-nél, ROFL-nál, LOL-nál vagy LIMFAO-nál. Utolsó üzenete az volt, hogy 2 nap alatt törölte minden képét, tag-jét, posztját, lájkját, bökését, majd elégette az összes igazolványát is.

Kisírt szemmel vette észre, hogy nincs árnyéka - igaz, aznap rettenetes szmog volt Tajpejben. Akkor riadt meg igazán, mikor egy rendőr szeme láttára átment a piroson, sőt, mindezt lehúzott sliccel tette, járás közben vizelve. Az autók tisztelettudóan megálltak és egy sofőr vagy járókelő sem mert szemkontaktust felvenni vele.

Ezután döntött úgy, hogy önkezével végez életével. Meggyújtotta ruháját és úgy ugrott le egy híd tornyából. Szerencsétlenségére mindezt a pekingi olimpia nyitónapjára időzítette.

A halálugrását ábrázoló kép 1 év elteltével kapott egy lájkot. A lájkoló másnap szintén ugyanott és ugyanúgy végzett magával. A lakosság körében azóta a helyet Like Zero-nak keresztelték el. Zarándokhellyé vált a facebookosok körében és az ott készült fotók lassan felváltották a kiscicákat és érdekes felhőket. Az egyik fotó - egy online flashmob során - facebookos lájk-rekordot döntött. Azóta egy neonkijelző adja tudtul az arrajáróknak, hogy hány lájknál tart a kép. Egy tajvani facebook-szekta szerint, ha ezek száma eléri a százmilliót, akkor minden öngyilkos feltámad. Sajnos vagy szerencsére a "Százmillióan a No-like hídért" FB-csoport egyelőre alig jutott túl az egymillió tagon."


Egy híd öngyilkossága

Tizenegy évvel ezelőtt volt egy ember Magyarországon, aki kitalálta, hogy az ország sikertelen pályázatai után on-line játszható olimpiai játékokat rendezzen. Kérelmeire azonban sehonnan sem kapott pozitív választ, a legtöbb helyen válaszra sem méltatták a beadványát. Elkeseredésében, pár szendvics társaságában felmászott az öngyilkosok körében hírhedt Szabadság híd turul madaras pillérére, hogy ezzel próbáljon hírverést csapni az ötlete körül. Szegény mindezt éppen 2001 szeptember 11-ének délutánján lépte meg. Senki sem figyelt fel rá. Pletykák szerint a tűzoltók csak jó pár óra elteltével vonultak ki, mert nem akartak lemaradni az ikertornyok pusztulásáról. Kérünk minden olvasót, illetve magát az áldozatot, hogy ha tud valami közelebbi infót erről az eseményről, akkor azt jelezze felénk kommentben vagy mailben. Köszönjük!


4 megjegyzés:

Névtelen írta...

de dúrva

Trurl írta...

http://videa.hu/videok/kreativ/ongyilkos-a-szabadsaghidon16-orulet-HpTHFixhtKOFTQzS

http://velvet.hu/blogok/randi/2010/05/18/a_hidon_szeretett_egymasba_ket_ongyilkosjelolt/

"2002. március 20. - Felmászott a Szabadság híd pesti oldalán az északi pillér szerkezetére egy 25 éves fiatalember, akit a tűzoltók emelőkosár segítségével lehoztak. A fiatalember - aki nem tanúsított ellenállást - elmondta: olyan lelki problémái vannak, amelyeket kizárólag Cicciolinával tudna megbeszélni."
http://automenedzser.hu/auto_hirek/2010/5/23/20100523_szabadsag_hid

Névtelen írta...

hol a csoport?

Névtelen írta...

http://a7.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc7/311924_305485939477771_100000491012747_1316852_782789165_n.jpg