2013. szeptember 18., szerda

Garden of Philosophy ( Filozófiai Kert)

Rejtélyesen elfelejtett tündérkert Budán, a Hegyalja és az Öröm utca között.
Filozófiai kert - Budapest (Wagner Nándor, 2001)

Filozófiai kert, Budapest, Wagner Nándor

wiki:
1967. Feleségével, Akiyama Chiyo képzőművésznővel Japánba költözött és felvete az állampolgárságot.
„Az én működésem itt is a magyarság hitelképességére törekszik. Én hiszek a munkám fontosságában. Biztos vagyok abban, hogy a hazám javát szolgáltam munkámmal. Széchenyi István útján kell járni, ha élni akar a Nemzet! Annyi szenvedésből és megalázó ostobaságból kiútra van szükség! Hiszem, hogy munkám egy kis lépés ebben az irányban.” (Wagner Nándor)


2001. október 18. A Filozófiai Kert szülőhazájába érkezett. Wagner Nándor halála előtt a szoborcsoportot Budapestnek ajándékozta, ahol azt a Gellért-hegyen állították fel, „Egymás jobb megértéséért” felirattal a talapzatán. Alkotója szerint a világvallások alapítóinak és küldötteinek a szellemi üzenete nem e vallások különbözősége, hanem az, ami összeköti őket. Ezért is került Európa szívébe, Közép-Európába: „Mi vagyunk a kapcsolópont Kelet és Nyugat között.”
A szoborcsoportot 2006. október 16-ról 17-re virradó éjszaka megrongálták, szétfűrészelték; helyreállítására 2010 júliusában került sor. (wiki)
















A kilátás Pestre, Budára, Dunára:


















Nagyobb térképre váltás

Nincsenek megjegyzések: